Program


PénteK13 – Détár Enikő & Sztárek Andrea: A Nő – Akinek csak megszületni volt könnyű…

PénteK13 – Détár Enikő & Sztárek Andrea: A Nő – Akinek csak megszületni volt könnyű…

Ez a sok zenével, illetve közismert és közkedvelt slágerekkel átszőtt előadás a női lét dicsérete. Azé a kiváltságos, semmihez sem hasonlíttató helyzeté, ami a nőknek megadatik, pusztán attól, hogy „a gyengébbik nem” képviselői lehetnek.  több

Aktuális előadások



Teszi mindezt édes-bús iróniával, sok-sok humorral, életismerettel, helyenként bölcsességgel. Ez a kétszereplős, színházszerű előadás a nő különböző életszakaszait mutatja be a születéstől a kamaszkoron át egészen a nagymamaságig. Megismerjük belőle, hogyan is nézhet ki egy lánykérés, egy esküvő és az azt követő nászút. Amelyek fontos állomásai minden ember életének, különösképpen, ha az illető nőnemű. Mert ezek az események nekik talán még fontosabbak, hiszen a nők formalistábbak a férfiaknál. És talán erősebbek is? Ha fizikai erőről van szó, bizonyára nem. De az összes többi esetben? Nos, ki tudja? Nézőpont kérdése, mint annyi minden az életben. Nem úgy a női szerep szépsége. Mert az egyértelmű. Kislánynak, kamaszlánynak, menyasszonynak, feleségnek, anyának és nagymamának lenni mind-mind
nagyszerű, csak meg kell tanulni élvezni ezeket a szerepeket. Élvezni és kiélvezni maradéktalanul. Hát erről szól ez az est, amely anélkül mutatja meg a nőiség örömeit, hogy bántaná a férfit, aki –mint mondják – a teremtés koronája…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!